Szülői konzultáció gyermekpszichiáternél – ahol minden tünet egy történetet mesél
A gyermek viselkedése csak a felszín: ha megértjük a mögötte húzódó történetet, a probléma kezelhető folyamattá válik.
Sok gyermek kerül a „nehezen kezelhető” címke alá, miközben gyakran túlérzékeny, túlterhelt, vagy egyszerűen másképp működik az idegrendszere.
Az első szülői konzultáción abban segítek, hogy meglássák: a gyermeki viselkedés mögött mindig ott húzódik egy megérthető történet. Ezt a történetet közösen tárjuk fel, miközben Önök, a szülők is biztonságos teret kapnak a kérdéseik, a kételyeik feloldására.
Minden tünet egy történetet mesél, melyben ott a változás lehetősége.
Biztonságos, ítélkezésmentes beszélgetés
Először csak Önökkel, a szülőkkel találkozom. Nyugodtan kimondhatják az aggodalmaikat, félelmeiket, és feltehetik a legnehezebb kérdéseiket is.
A gyermek történetének feltárása
Tájékozódó diagnosztikai interjú keretében áttekintjük a gyermek eddigi életútját, a fordulópontokat, terhelő eseményeket és erőforrásokat, hogy Önök is a gyermekük viselkedése mögé lássanak.
Érthető terv és konkrét következő lépések
Kijelöljük a kezelési irányokat. Egyértelmű, követhető tervük lesz: milyen vizsgálatokra vagy találkozókra számíthatnak, és mit tehetnek addig otthon a mindennapokban a feszültség csökkentéséért.
Úgy érzi, valami nincs rendben a gyermekével – de senki nem mondja meg, pontosan mi az.
Ha ezekben a mondatokban magára ismer, Önnek szól ez a konzultáció.
Ezt értékelik leginkább a hozzánk forduló szülők a konzultációban
Minden találkozó után anonim szülői elégedettségi kérdőívet küldünk ki – ezt a három pozitívumot emelték ki a legtöbben.
Mit írnak azok a szülők, akik már jártak nálam konzultáción?
A véleményeket név nélkül közöljük, mert a konzultációk után anonim elégedettségi kérdőívet küldünk ki.
Szakszerű orvosi ellátás, közvetlen, emberi hozzáállás
Nincs mellébeszélés: egyenes, érthető válaszokat kapunk
Ha fél év múlva megyünk vissza, akkor is emlékszik ránk
A doktor úr érthetően elmagyaráz mindent. Nem maradnak kérdések
Kedves és figyelmes a gyerekkel, de közben magabiztos és határozott
Nem a gyógyszerezés volt a cél. Végre valaki tényleg a gyereket nézi
Amikor összeomlottunk, nem küldött el. Segített. Tartotta a kezünket
A fiam életveszélyes állapotban került hozzá. Biztonságot kaptunk
Innen mindig úgy jövünk ki, hogy van jövőkép, nem csak félelem
Gyermekközpontú, empatikus. A szülőt is partnernek tekinti
Itt végre nem éreztem, hogy rossz szülő vagyok
Rólam

Dr. Sófi Gyula
gyermek- és ifjúságpszichiáter főorvos
Orvosként több mint harminc éve dolgozom. 1995-ben a Debreceni Gyermekklinikán szereztem gyermekgyógyász szakvizsgát, majd 2006-tól gyermek- és ifjúságpszichiáterként folytattam a pályámat.
Sok gyermeket „nehezen kezelhetőnek” minősítenek, miközben valójában nem rosszak, hanem túlérzékenyek, túlterheltek, vagy egyszerűen másképp működik az idegrendszerük.
A gyermeki viselkedés mögött mindig ott húzódik egy megérthető történet. Ha ezt a történetet feltárjuk, a „probléma” elkezd átalakulni.
A szülők gyakran magukra maradnak: bizonytalansággal, bűntudattal, azzal a félelemmel, hogy „rosszul csinálnak valamit”. Úgy döntöttem, hogy a szülők támogatása nem „kiegészítő” része lesz a munkámnak, hanem a központi feladata.
Hiszem, hogy minden gyermek fejlődőképes, ha érteni kezdjük őt. Minden gyermek történetében ott van a pozitív változás lehetősége. Az én feladatom, hogy ehhez megadjam a tudást, a tapasztalatot és a kíséretet.
Teljes szakmai bemutatkozásomat ide kattintva bővebben is megismerheti.

Mire számíthat az első szülői konzultáción?


Az első szülői konzultáció egy hosszabb folyamat kezdete, nem „azonnali megoldás” egyetlen találkozó alatt.
Az időpontot online foglalják: az asszisztens által ajánlott időpontok közül választhat, a telefonbeszélgetés végén azonnali e-mail visszaigazolást kap.
A foglalás után egy részletes, minden fontos tünetre kiterjedő online kérdőívet tölt ki, így az első találkozón már a lényegre tudunk koncentrálni.
Erre az alkalomra csak a szülő(k) jönnek el, a gyermek még nem vesz részt a beszélgetésben. Az első szülői konzultáción a helyzet megértése, a történet összerakása és a folyamat biztonságos, átlátható előkészítése a cél.

A tünetek mögött kirajzolódik a gyermek története
Az Önök által kitöltött kérdőívre támaszkodva végigvesszük a gyermek eddigi történetét: a fejlődési mérföldköveket, az óvodai–iskolai jelzéseket, a családi változásokat, esetleges terhelő eseményeket és a meglévő erőforrásokat.
Nem csak a különálló tünetekről beszélünk, hanem arról is, hogyan kapcsolódnak össze a viselkedés, a mindennapi helyzetek és a gyermek idegrendszeri sajátosságai.
A beszélgetés végére a szülők egy átlátható, érthető képet kapnak arról, mi miért történik. Tanácsot adok, hogy milyen irányban érdemes továbbmenni, például hogyan és mikor vizsgáljuk meg a gyermeket a következő találkozón.

Nem általános tanácsokat kapnak, hanem konkrét lépéseket: mit csináljanak holnaptól, és milyen változás várható.
Az első szülői konzultáció végére nemcsak jobban érti, mi történik a gyermekével, hanem átlátható, személyre szabott irányt is kap a következő időszakra.
Összefoglaljuk, mire érdemes különösen figyelni otthon és az iskolában, milyen apró változtatások hozhatnak már most megkönnyebbülést, és hogyan készülünk a gyermek vizsgálatára.
Önök, a szülők egy biztonságos, követhető útvonal vázlatát kapják, amelyre a további találkozások során közösen építünk tovább.

„Mi lesz a konzultáció után? Mikor vigyem a gyereket is?”
A szülőkkel folytatott első konzultáció után a következő találkozón kerül sor a gyermek vizsgálatára. Ez egy játékos, megfigyelésen és beszélgetésen alapuló találkozás, ahol nem „feleltetik”, nem teljesítenie kell, és nincs jó vagy rossz válasz.
A cél az lesz, hogy a gyermek saját tempójában, minél természetesebben mutathassa meg, hogyan működik, hogyan reagál a helyzetekre.
A vizsgálat során szerzett benyomások egészítik ki a szülőktől kapott képet, és ezekre támaszkodva lehet valóban személyre szabott, reális tervet készíteni a további lépésekről.
„Az első találkozó nem diagnózis, nem címke. Ez egy szülői beszélgetés, ahol érthetően megbeszéljük, mi történik, megnézzük, milyen utak vannak, és csak azt lépjük meg, amivel a szülő és a gyermek is biztonságban érzi magát.”

Konzultációs időpont foglalása
A konzultáció díja
Első szülői konzultáció (30 perc): 40.000 Ft
Ezután a következő lépések jellemző árai:
Gyermek első szakorvosi vizsgálata – 40.000 Ft
Állapot kontroll / gondozás – 50.000 Ft
Az időpontfoglalás menete
- Töltse ki az adatlapot, és az asszisztensem visszahívja Önt, hogy kiválasszák az időpontot.
- Egy telefonálással megtörténik, nincs várakozás, azonnali visszaigazolást kap e-mailben.
- A foglalás után egy részletes online kérdőívet kapnak. Kérem, ezt töltsék majd ki.
Időpontfoglalás az első szülői konzultációra
Készen áll az első lépésre?
Foglaljon időpontot az első szülői konzultációra.